A plébánia története


Újpest város szélén, a Károlyi grófok vadászházának környékén sok elhagyatott gyermek élt. Ide kérte 1907-ben P. Soós István, a karmelita rend tartományfőnöke a Rocca di Papa-i nővéreket, akik jutányosan megvásárolták a vadászházat. Az istállóból lett a templom, amely hamarosan kicsinek bizonyult. Fokozatosan vásárolták meg a mellette lévő ingatlanokat. 1926-ban kezdték nagyrészt a belga karmelita rend adományából építeni a mai templomot, amely 1933-ban lett kész.

A hívek olyan szegények voltak, hogy a nővérek népkonyhát tartottak fenn, még az építkezések alatt is. Óvodát, napközit és nevelőotthont működtettek árva és félárva gyermekek számára.

Plébánia lett 1946-ban, de nemsokkal ezután, az államosításkor, Mária Konstancia zárdafőnököt és a nővéreket elüldözték.

P.Márk Lajost, az első plébánost börtönbe hurcolták. Balogh Antal és felesége házukat adományozták plébánia céljára, az ő kívánságuk volt, hogy Nagyboldogasszony legyen a plébánia neve. Az üldözések ellenére föllendült a lelki élet, a templomot kifestették, szépítették, átalakították, míg P.Dr.Tóth János plébános visszfoglalta a volt zárda egy részét, mintegy honfoglalásképp.

1991-ben a Szalézi rend vállalta a plébánia vezetését azzal az ígérettel, hogy majd a kollégiumot is visszaadják az egyháznak. Az első szalézi plébános P.Szikszay Sándor lett. A templom (420 m2) kifestése és restaurálása 1993-ban zajlott.

A plébánia az 1993-as egyházmegyei határrendezés során került a Váci Egyházmegyétől az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez, ahová jelenleg is tartozik. Az anyakönyveket 1946 óta vezetik, a korábbiak az Újpesti Főplébánián találhatók.

2009 őszétől a templom alagsorában a szaléziak oratóriumot működtetnek fiatalok számára.